2010 - a termékenység éve
Szevasztok mindenki!
Íme első hírcsokrunk 2010-re.
Mindenekelőtt egy személyesebb, de annál örömtelibb hír: Megszületett az első Astra-baba!!! Ő nem más, mint Kliment Anna, Mörfi trónörököse, aki egészséges, erős és szép, és amellet, hogy eszik meg alszik, már titokban agyal a furábbnál-furább ritmus képleteken is, ez egészen biztos!:)
További info, hogy olvasható velünk egy friss interjú a passzio.hu-n, (amiért köszönet Csipkének), kész az új logónk (ezért köszönet Pravda Vikinek) valamint jelentjük, ismét belefogtunk egy pop klasszikus génmanipulálásába, ezúttal a 80-as évek és Peter Gabriel a célpont, akinek a Sledgehammer c. klasszikusát korcsosítjuk el egy pindurit. Ha minden jól megy, tavasz folyamán ez rögzítésre is kerül, és ország-világ hallhatja majd eme mutáns dal-szörnyet.
Emellett persze nem tágítunk az új nóták mellől sem, épülnek rendületlenül. Tavaszra szerveződő koncertjeinken ezek közül jó pár hallható is lesz. Az első bulink idén Mörfi családapai teendői miatt előreláthatólag csak áprilisban esedékes, Pesten, de a többit is hamarosan közzétesszük.
Addig is rakenroll!
-AA Team-
10.04.16 - Budapest - Vörös Lyuk
/w Angertea, The Void, MegaMag